Sokakkal ellentétben nem gondolom azt, hogy vidéken élni unalmas. Valakinek az jelenti a tartalmas életet, hogy ha nyüzsgő nagyvárosban jár-kel, intézi a dolgait, buszok, villamosok és rengeteg autó között, könnyen eljut egyik pontból a másikba, valaki pedig azt szereti, hogyha csend, nyugalom és tiszta levegő veszi körül – ezt viszont nem feltétlenül muszáj az unalommal összepárosítanunk. Egyébként is, egy vidék kisvárosban vagy faluban szintén el kell végezni a napi feladatokat, ugyanúgy el kell járni dolgozni, vezetni a háztartást, nevelni a gyerekeket, foglalkozni a párunkkal. Annyi a különbség, hogy a közeg más, mint mondjuk a fővárosban: gyakrabban futhatunk össze ismerőssel az utcán és nem kell hosszú órákat utazni, hogyha meg akarjuk látogatni az egyik barátunkat, aki a város másik végében lakik. És azt se felejtsük el, hogy mennyi izgalmas vidéki város van Magyarországon! Ott van például Győr, Debrecen, Szeged vagy akár a Balaton parti települések – csupa érdekes látnivalóval és programlehetőséggel. Balaton az egyik nagy kedvencem, de szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Rengeteget fejlődtek az környékbeli települések az elmúlt években, és mindegyik rejt olyan sajátos szépséget, amelyet máshol nem tapasztalhatunk meg.

Ha már részletesebben rátértem Balaton környékére, akkor nem szabad kihagynom Siófokot sem, amelyről eleve szép családi emlékeket őrzök. Pár hete jártam a városban férjestül, gyerekestül, és csak ajánlani tudom, ha valaki kirándulni szeretne szép és egészséges környezetben. Célszerű egyébként felkeresni a siofokszallas.info weboldalt, és az itt található apartmanok egyikében tölteni pár napot ahhoz, hogy igazán átéljük a hely varázslatosságát, amely tökéletes azoknak, akik el akarnak bújni a hétköznapi megpróbáltatások elől. Unalomról továbbra sincs szó: a város minden nyáron pezseg a jobbnál jobb programokban, és ha pedig természetre vágyunk, akkor onnan könnyen eljuthatunk egy közeli levendulamezőre, vagy áthajókázhatunk Tihanyba, vagy Balatonfüredre is. Hogyha valamilyen gasztronómiai kalandra vágyunk, akkor egyáltalán nincs messze a Badacsonyi borvidék sem, amely méltán híres országszerte. Különben is, a már említett siófoki apartmanokban sem unatkozik senki, pedig leginkább pihenni és feltöltődni járnak oda az emberek. Ezért sem értem, amikor a vidéket az unalommal definiálják néhányan… attól, mert csendes és nincs hömpölygő tömeg, miért ne lehetne izgalmakkal teli? Eleve jól felszerelt, modern berendezésű és jó elhelyezkedésű szállásokról van szó. Ha pedig valaki gyerekkel megy… na akkor tuti nincs unalom! Miért lenne az jobb, ha minden négyzetméteren más emberek könyökölnének oldalba a medencében, ha úgy kéne vadászni szabad napozóágyra, mint valami ritka állatfajra, és ha mindkét oldalról csak zsivaj és hangoskodás hallatszódna? Ha valaki engem kérdez, szerintem ez egyáltalán nem jobb, sőt…

Ahogy egyre több helyet járunk be Magyarországon, kezdem úgy érezni, hogy el kéne gondolkodnunk a vidékre költözésről. Itt a fővárosban nem tudok olyan harmóniára lelni, mint amely például Siófokon vett körül. Biztos vannak olyanok, akik pont ettől őrülnének meg, mert hiányozna nekik a pörgés és a nagyvárosi élet, de rájöttem, hogy én nem ez vagyok. Inkább vágyok arra az igazi, „unalmas” vidéki életre!